A 2009-es debreceni radióamatőr találkozó élményei.
(Írta YO6PTM Matyó)
Számunkra különös
jelentőségű volt amikor Kálmánal YO6OEK-val, első alkalommal vettünk részt
1999-ben a Debrecenbe megrendezett rádióstalálkozón a Víg-Kend Majorba. Sajnáltuk,
hogy az ezt követő találkozókon nem vehettünk részt. Nagy örömünkre szolgált,
hogy 2007-ben megrendezett találkozón a Dorcas Canpingbe újra
bekapcsolódhattunk, ami egyeben az NMARK által rendezett összejövetelt is jelentette.
Az idei 2009
szeptember 18-19-20-ai találkozó a harmadik NMARK találkozó helye is volt
Debrecenbe.
Élményszerű volt a
találkozó programja. A hivatalos megnyító alkalmával nem csak a rádióamatörök
hanem a város részéről is elhangzott köszöntők, kiemelték és értékelték a találkozó
jelentőségét.
Különösen
örvendtünk az NMARK elnőkének N6DMV Pali bácsinak és KG6FRY Elza asszonynak
akik fáradtságot nem ismerve eljöttek közénk.
Megtisztelő volt
számunkra, hogy Pali bácsi köszöntötte a megjelent amatőröket, értékelve az
elmúlt évi aktivitásokat a rádiózás terén, diplomákkal, jelvényekkel
ajándékozta meg a tagokat.
N6DMV Pali az NMARK Gyűlésen
HA5FQ Márta
Ugyanakkor HA5FQ Márta, az NMARK európai összekötője
Budapestről, kiértékelte a tagok elöző évi versenyeken elért eredményeit. Ő az
aki szivén viseli a következő év elgondolásait, megoldásait a versenyek terén.
Magával hozta a Hírmondó szerkesztőjének PU2KER Henyei Györgynek üznetét, aki a
nagy távolság végett nem volt jelen, de mindig lélelkben itt van, velünk
ünnepel. Mi az összegyült tagok, köszönetünket fejeztük ki feléje a
fáradhatatlan, értékes munkájáért.
A program során
érdekesnek bizonyúlt az amatőrök részére megrendezett börze, DL2JTE Laci műszaki előadása a mágneses
antennákról.
Ismerkedésre adtak
lehetőséget a közös baráti hangulatú tűzhelyek, melyeknek keretében a tapasztalatcserét
ízletes falatok tették felejthetetlené.
A hangulatot
fokozta a különböző vidékekről érkezett rádióamatőrök borainak és
italkülönlegességeinek kinálgatásai, kóstolgatásai.
Egy igazi élményt
jelentett a Debreceni Nagytemplom megtekintése, hisz a történelem sokszínűségét
az ódon falak, oszlopok itt magába zárják.
Éreztük, hogy jó
itt lenni, jó megpihenni és egy kicsit kilépni az élet zajos hétköznapjaiból.
Mind ezt tetőzte a harangtoronyba való felmenés a sok sok apró lépcsőn, ahol éreztük hogy megszünt
A Munkácsy
Mihály Trilógiája a Déry múzeumba nagy lelki élményt jelentett.
Mindezek után,
elmondhatjuk, hogy a talákozónak volt, szakmai, szellemi, kultúrális és
szórakoztató része, mind ezt a gyönyörű őszi napsütéses időjárás még szebbé
varázsolta.
Számunkra
Persze ennek a
sikeréhez nagyban hozzájarulnak a debreceni rádióamatörök
akik szívvel, lélekkel aprólékosan és
körűltekintően fáradoznak a találkozó szép és értékes előmeneteléért.
Mind ezért köszönet
jár HA0KA István és fia Istvánka, HA0DX Zoli és Katika, HA0DI Pistinek a
debreceni klub vezetőségének és
mindenkinek aki ebből a nemes munkából részt vállalt.
A szombat esti
közös, ünnepi vacsora, a jó hangulatú
zenekar az énekesekkel, a kis Norbi művészi citera játéka, a finom siklósi
vörös bor ami HA3MQ Feri és Valika ajándéka volt, a baráti beszélgetések,
táncolások, már a találkozó búcsú részét jelentik.
Reggel ahogy
felkelt a nap, vele együtt elbucsuzunk a tábortól, a lakóitól és haza felé
indulunk a szélrózsa
2009. október. 10 YO6PTM- Matyó,
Csíkszeredából a Hargita lábától.
Ui.
Kedves
NMARK tagok Matyó kedves sorait már október elején eljuttatta hozzám de idő és
képanyag hiányában csak mostanra tudtam meg szerkeszteni.Köszönöm a szép élmény
beszámolót.
HA0KA István a találkozó szervezője.